Egyéb kategóriaZenei versenyek

Országos Kamarazene Verseny Budakeszin

Az idén első alkalommal rendezték meg az Országos Furulya és Kamarazene versenyt Budakeszin, a Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskolában.

Az ország különböző pontjairól érkeztek versenyzők. Megyénket, és egyben iskolánkat a furulya tanszakon külön ebből az alkalomból megalakult Flauto dolce furulya együttes képviselte, melynek tagjai: Béres Orsolya, Farkas Vanessza, Hamza Luca, Kárpáthy Attila Zoltán voltak. Külön- külön, szólóban korábban már mindannyian megmutatták tehetségüket, azonban a kvartett számára ez volt az első igazi megmérettetés.

A versenyt egy három tagú szakmai zsűri értékelte. A zsűri elnöke Lőrincz László a Szegedi Tudományegyetem Zenei Tanszékének tanára, Paragi Jenő furulyaművész, furulyatanár és Bajnay Berta furulyatanár voltak.

Az együttes kamarazene kategóriában II. helyezést értünk el, a zsűri I. díjat nem osztott ki.

A képen az együttes tagjai, felkészítő tanárai, Vígh-Kacsur Andrea és Kormányné Borcsik Nóra, valamint a verseny zsűrijének tagja, dr. Lőrincz László és Paragi Jenő látható.

Gratulálunk és további munkájukhoz sok sikert kívánunk!

Budakeszi, Országos Furulya-és Kamarazene Verseny 2019.11.20.

Leave a Reply